A külföldi munka kapcsán már az állásinterjú sem egyszerű

A külföldi munka kapcsán már az állásinterjú sem egyszerű

Ha úgy döntünk, hogy Angliában szeretnénk dolgozni, mindenképp egy profi cég segítségével kezdjünk el pályázatokat benyújtani. Ugyanis a munkaerő kölcsönzés esetében nem csak a megbízó cégek kapnak rengeteg segítséget, hanem azok is, akik éppen munkát keresnek. Egy angliai munkahely kapcsán alap és egyben nélkülözhetetlen feltétel is, hogy beszéljünk angolul. Sajnos nagyon kevesen beszélnek más nyelvet, így ha esetlegesen németül tudunk csak, egyáltalán nem biztos, hogy el tudunk helyezkedni. A közvetítő cég munkatársai teljes mértékben tisztában van azzal, hogy pontosan milyen feltételek uralkodnak az adott területen, így a pályázót tökéletesen fel tudják készíteni szakmailag is és emberileg is. Amennyiben eljön az az idő, hogy ki kell utaznunk egy állásinterjúra, mindenképp gondoskodjunk a szállásról és az utazásról is, hiszen elképzelhető, hogy több napot is az adott városban kell töltenünk. Ha pedig csak egy napot töltünk kint, általában utólag értesítenek minket a pályázat kimenetelével kapcsolatban.